2011. december 18., vasárnap

Kisfilmek a kipakolásról és az ajándékozásról.


A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja által szervezett gyűjtés véget ért. A Csomagok nagy része már gazdára talált vagy a hét további részében kerül kiosztásra. Az ajándékokat Erdélybe, Vajdaságba, Magyarországra és Szlovákia egész területén sikerült továbbítani.
A hazai ajándékozók, az előzetes számvetés szerint mintegy 3200 ajándékcsomagot készítettek, amelyek nagyrészt reformtus gyülekezetekből és magyar alapiskolákból érkeztek, de bekapcsolódtak katolikus gyülekezetek, csemadok alapszervezetei és a szalkai tájház is. Továbbá sok- sok adakozó lélek. 
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány parajdi Szent Borbála Napköziotthona által szervezett karácsonyi ünnepségén több mint 1700 ajándékot osztottunk ki. A Baptista Szeretetszolgálat és a diakóniai központ ajándékai kerültek kiosztásra. A parajdi sóbányában szervezett ünnepségen több mint 3500 gyerek vett részt. A Kiss Kata zenekara koncertje után négy órán keresztül osztották az önkéntesek a csomagokat.

Örülünk, hogy idén is sikerült ilyen mértékben hozzájárulni a sóvidéki gyerekek karácsonyához, amiért köszönt illeti az egész szlovákiai magyar közösséget.

Csomag pakolás a parajdi sóbányában az autóból:

A parajdi sóbányban pakoljuk ki a csomagokat az autóból, rajtunk kívül még a Babptista Szeretetszolgálat juttatott az ünnepségre csomagokat.

Csomag pakolás a parajdi sóbányában:


A parajdi sóbányban pakoljuk ki a csomagokat az autóból, rajtunk kívül még a Baptista Szeretetszolgálat juttatott az ünnepségre csomagokat. Így adogattuk láncban a csomagokat az önkéntesekkel, akik Erdélybő, Felvidékről és Magyarországról érkeztek. A lánc végén lettek szelektálva nem és kor szerint.

Ajándékok kiosztása:


3 - 4 órán keresztül osztottuk a csomagokat a gyerekeknek. A szervezők részéről nagy odafigyelést igénylő feladat volt több mint 3000 gyereket megajándékozni.


A gyerekek öröme:

A csomagoló papír tépése után voltak nagy meglepetések! Idén is jóval több lány csomag volt mint fiú. Főleg a 10-15 közötti fiú korosztálynak szánt ajándékból volt hiány.